Immár a második hetet töltöm a kórházban. Az eddigi kezelések megtették hatásukat, jobban érzem magam. Elmúlt az a hetek, de az is lehet, hogy már hónapok óta tartó szédelgős kóválygás. Az ödéma is felszívódott a szemem körül, jobb az étvágyam, még aludnom is sikerül és enyhültek a fájdalmaim. Nem mondom, hogy minden tökéletes, de a két héttel ezelőtti állapotot már nem bírtam volna tovább elviselni.

   Az imént még infúzióhoz kötve feküdtem, a folyadék lassan csorgadozott testembe a vékony átlátszó csövön át és a tű által az ágyhoz láncolt. Napi másfél órás tevékenység, amióta itt tartózkodom, kereken 12 órát töltöttem az infúzió befogadásával, mintha másfél munkanapon át csak infúziót kaptam volna. Hosszú idő, annyi minden mással lehetne ezeket az órákat tölteni, de nem adnám semmiért a gyógyulást, azt az érzetet, ami most átjár, amely az elmúlt rossz időszak helyébe lépett.

  A nővér szerint legjobb a pulzus ritmusát felvenni a folyadék áramoltatásával, akkor nem okoz galibát. Nos, nyugodtan feküdtem, a szívem ritmusát követve, olykor felpillantva a szerelékre, rendben zajlott a beavatkozás. A gyógyító lé egymás után glédában csepegett, az egyik csepp azonos sebességgel követte a másikat: csepp-csepp-csepp.... Az ember egy idő után elunja az egészet, szeretne minél előbb szabadulni a tű fogságából. Ilyenkor az érzések és a gondolatok szabadjára engedve cirkulálnak bennünk, ahogyan a folyékony gyógyszer a keringésünkben. Jó alkalom megbánni még a bűneinket is. Eszembe jutott, hogy tegnap valakit nagymértékben megbántottam, egyből keletkezett bennem egy felhő, amely nyomban utat talált magának, akár egy nyári zápor. Az infúzió cseppek ütemére potyogtak könnyeim. Folytak le arcomon, fogytak szívemből és lelkemből, épp ahogyan az infúziós flakonból a folyadék. Mire kiürült a tartály, lelkemben egyetlen gondolatom maradt: bocsánat!, a testem pedig beszívta az összes gyógyító nedvet.

   Emlékszem, amikor egy lumbálás (gerincvíz vétel) után életemben először kötöttek vénámba infúziót, azt hittem, a legrosszabb fog velem történni, mert gyermekkoromból arra a következtetésre jutottam, ha hozzátartozónkat látogattuk meg valamelyik kórházban, aki infúziót kapott, valahogy sosem került már haza. Akkor még nem ismertem a miérteket, az emberi szervezet betegségben mutatott reakcióit, a gyógyítás mechanizmusát. Sajnos azóta már meglehetősen beavatottá váltam. A Napi Lyme problémák megedzettek. Ám az ember gyarló teste gyógyulhat, a lélek érzékeny marad örökre.