Zöld szalag
Május a Lyme hónapja. A kis zöld szalag hívja fel a figyelmet azokra az emberekre, akik ezzel a betegséggel küzdenek, átestek rajta, vagy együtt élnek a napi Lyme-mal.
39 éves vagyok, a 17. születésnapomat már betegként ünnepeltem. Akkoriban még mondhatni, gyerekcipőben járt a kullancsok hordozta betegségek kutatása, kezelése. Alattomos betegség a Lyme-kór, megtámadta szinte valamennyi szervrendszeremet, évekre kiszolgáltatottá tett, kiemelt a " normál" társadalmi életből. Mai szemmel láthatjuk, hogy azokban az időkben kezdetleges és ma már elavult vizsgálati módszerekkel kísérleteztek, gyógyítgattak. Talán emiatt gyűjtöttünk be oly sok szövődményt, és vagyunk kénytelenek szembesülni az év minden egyes napján a múlttal.
Tegnapi posztom hatására két barátom is meglátogatott. Átjöttek, hogy együtt ücsörögjenek velem azon a bizonyos padon, amire vágyakoztam. Az egyik barát segélykiáltásnak vélte blogomat. Csodálkozott is, mert ismer, tudja, hogy nem tisztségem a panaszkodás, továbbá egyáltalán nem erősségem a segítségkérés. Koránt sem ez a célja a napi blognak. Mindösszesen egy kis ablakot nyitok mások felé, valamint betekintést engedek ebbe a világba.
A másik baráttal megnéztünk egy dokumentumfilmet a Pető Intézetről. A filmben bemutatott fiatalok beszéltek arról, milyen az élet, ha handicap-pel indulunk az Életbe. Képzeleterő, empátia..., de az igazi problémákat, csak azok értik, akik valamilyen szinten érintettek. Ám a támogatás mindig jól esik. Ahogyan a tegnapi két barát segítségére is hálás szívvel gondolok.
Legyen ez a hónap a Lyme hónapja, fejezzük ki együttérzésünket a kis zöld szalaggal! A legfontosabb, hogy a reményt ne adjuk fel! Hiszen akárhány éve történt, én magam is megtanultam újra járni, önmagamat ellátni, egyetemet végeztem, egyedül élek, háztartás vezetek, dolgozom, élek... Túléljük!
