Egymásért - magunkért
Pár napja, amióta ezt a blogot vezetem, egyre több és több, az enyémhez hasonlatos Lyme-os esettel találkozom. Tudom, hogy rohamosan nő a Lyme-osok száma, mégis megdöbbentő, hogy oly sokan vagyunk, akik ugyanazt a terhet cipeljük betegségünk képében. Több ezer egyedül álló fácska, amely összességében egy hatalmas erdőt alkotva a társadalom részét képezi. Annak a társadalomnak a körét, amely valljuk be, kevésbé szívleli a sínylődő ágakat, egy-kettőre letörve útját állja a kiteljesedésnek. Állunk az erdőben, akár a többi fa a sorban – de fasorban sem vagyunk. El kell fogadnunk a betegséggel járó megkülönböztetés jegyeit, a kirekesztés lehetőségét, a másság címkéjét. Mert mi is vár egy hosszas betegségben szenvedő emberre? Testi-lelki bajok tömkelege, kiesés a munka világából, anyagi nehézségek, családi problémák, baráti lemorzsolódás, elszigetelődés, egyedüllét, magány…
De nem vagyunk egyedül! Mégis ezt kell, hogy mondjam. Hatalmas összetartó erő rejlik bennünk, valamennyiünkben. Az önsegítő csoportok, a közösségi oldalakon végbemenő összefogások mind arról tesznek bizonyságot, hogy a jó érzés, a segítségnyújtás nem halt ki, nem pusztítottak még akkora erdőtüzek!
A múlt héten, amikor a Napi Lyme olyan hullámvölgybe sodort, hogy orvosi segítségre szorultam, ki sem tudtam otthonról mozdulni a szédülés miatt, akkor éreztem és tapasztaltam ismételten, hogy a rosszullét testi tüneteit egyedül kell elviselnem ugyan, de mégsem vagyok egyedül. Hiszen számos barát, ismerős, családtag segítségére számíthattam. Oly sokat jelent egy érdeklődés, egy telefonhívás, egy vásárlás, posta stb. elintézése ilyenkor. Meghatott, amikor egy barátnőm még el is mosogatott, mert tudta, hogy ebben az állapotban ez a tevékenység sem egyszerű – hozzáteszem, nem állt halmokba a mosogatnivaló.
Egy kedves barátom, aki eddig nem érdeklődött a Lyme iránt, felbuzdulva soraimon, most egy gigantikus információhalmazt tett magáévá ez ügyben. Okosságát megosztva velem, elmondta, nem csak a betegség sokoldalúságán lepődött meg, hanem azon a felismerésen, hogy a betegek miként kapaszkodnak minden kis fűszálba, legyen az egy új hír kezelési módról, gyógyszerről, lehetőségről, továbbá azon is, mekkora motivációk húzódnak meg egy-egy emberben a célért, hogy tegyen valamit… önmagáért.
Természetesen számomra nem szolgált újdonsággal, ellenben meglehetősen pozitív érzetet keltett bennem, hogy érintettség nélkül átérezte/átérzi a lényeget.
Mert mi, akik küzdünk a Napi Lyme-mal, ha tudunk és akarunk tenni magunkért, akkor tehetünk másokért is, egymásért is. Az élet ettől szép, ettől zöldülnek a társadalom fái, növekszik az erdő – ez az emberiség/emberiesség.
