Azért kezdtem blogírásba, hogy a közelemben lévő emberek jobban megértsenek, másoknak pedig némi útmutatás nyújtsak a Lyme megértéséhez. Kaptam pozitív visszajelzéseket, köztük például azt is, hogy már nem csak engem tart az illető egy furcsa lánynak. Ez jó? Részben igen, mert nem vagyok egyedül, nem én vagyok egyedül furcsa lány, hozzám hasonlóan sok-sok furcsa ember küzd a Napi Lyme-mal.

   Számomra természetes, hogy nem múlik el nap egészségi probléma nélkül. Jelenlegi munkahelyemen négy éve dolgozom, számba véve az elmúlt négy évet, három olyan napot tudtam összeszámolni, amikor nem éreztem magam rosszul valamilyen formában: fájdalom, kóválygás, szédelgés, fáradtság, gyengeség. Örülök, annak a három problémamentes napnak, melyek prezentálták számomra, hogy másként is lehet élni, és ha kaptam néhány ilyen napot, akkor van remény többre is, akár az év minden napján. Vagy ez csak álom?

   A Lyme többféle kórképet utánozhat, szinte biztos, hogy senki sem kap rögtön egyértelmű diagnózist, valamiféle kálváriát mindannyian megjárunk. Sclerosis multiplex, Lupus, Parkinson, Fibromialgia, Depresszió, autoimmun betegségek sora szerepelhet orvosi dokumentációinkon, de a Lyme sohasem az, aminek látszik, mert éppen ebben rejlik különlegessége és megfoghatatlansága, hogy nagy utánzó művész. Evidens, hogy ezekből kifolyólag a betegek tünete ezerféle és nem egyértelmű, ettől minősülünk visszásnak, érthetetlennek.

   Kívülállók szemében furcsának tűnünk folytonos nyavalyáinkkal. De hogyan érthetnek meg minket? Egyetlen módon, ha ismerik az ok-okozatokat, ha információkkal látjuk el őket, beavatjuk az életünk részleteibe, azokba az aprócska mindennnapi dolgokba, amelyek számunkra megterhelőek, amelyekről az átlagember tudomást sem vesz. Ezért hallatjuk a hangunkat, emelünk szót a saját érdekünkben, mert nem akarunk kilógni a sorból, kihúzni magunkat bármiből, mert éppen összeszedtünk egy olyan kórt, aminek a neve Lyme. Sok furcsaságot látunk a világban, ezerféle különlegességet elfogadunk, akkor pont ezt miért ne lehetne?  Hiszen nem tehetünk róla.

   Nos, jöttek pozitív visszajelzések, hogy a blogban olvasottak alapján rálátást adtam a rébuszokra. Ennek igazán örülök. Ez a cél.

     A hétvége az ízületi fájdalmak jegyében telt. Jó pár napja érzékeltem, hogy nehezemre esik a járás, fáj a térdem, csípőm, egy kis emelkedős rész az úton megterhelőnek tűnik, a lépcsőjárást ne is említsük. A lábaim estére felforrósodtak, mindehhez rossz közérzet is társult, mintha lázas lennék, mégsem voltam az. Csak elképzeltem, hogy el kell gyalogolnom egy bevásárló helyre, ott sorban állni, haza cipekedni…, máris úgy éreztem, jól kitolt velem a Napi Lyme, de hát vendégeket vártam és vendégségbe ugyancsak hivatalos voltam, nem hagyhattam, hogy felülkerekedjen rajtam ez a frányaság. Ilyenkor az akaraterő az egyetlen fegyver, amit az arzenálból bevethetek, más nem nagyon marad, persze ebben az esetben már nem mellőzhettem némi gyulladásgátló és fájdalomcsillapító segítségét sem. A gyógyszerektől 10 és fél órás alvás után, kevésbé sajgó ízületekkel ébredtem, mégis fáradtan.

  Találkoztam már Lyme-kóros kutyával, akinek minden ízülete erőteljes dagadt gyulladásban éktelenkedett. Szegény Labrador épp olyan levert, érdektelen képet vágott, mint amilyet én magam látok a tükörben egy rosszabb napon.  A gazdája elmondta, hogy munkakutya lévén, nem akar dolgozni, lusta, csak feküdne és aludna…, nos, ebben is magamra ismertem, tipikusan lelustázták szerencsétlen ebet, holott nem motiváció-hiányban szenvedett, hanem Lyme-ban.

  Évekkel ezelőtt, amikor még sokallta nehezebben viseltem a krónikus fáradtság szindróma tüneteit, egyszer már arra az alantas gondolatra jutottam, hogy mennyivel jobb helyzetben vannak a kutyák, elvégre bárhol lefeküdhetnek. El is szégyelltem magam a későbbiek során, de abban a pillanatban, akkor, a legszívesebben lehevertem volna a földre. Szánalmasnak tartottam magam, ám azóta rájöttem, korántsem vagyok az - mégha kívülállóként ez érthetetlennek tűnik-, csupán együtt élek a Napi Lymmel.

   Az ízületi problémák nem rögtön jelentkeznek a Lyme esetében, hónapokkal, akár évekkel később a csípés után. Nálam az első ízületi megjelenési forma az egyik kézujjamban jelent meg, el is deformálódott az az ujj. Aztán később a térdek, ez visszatérő probléma, néha a boka vagy a könyökök lobbannak be.

   Ebből kifolyólag nem hordok magas sarkú cipőt, ami már több esetben szinte válóokká avanzsált párkapcsolataimban. A férfiak szexisnek tartják a magas sarkúban megfeszülő lábszárat, amit természetesen elhiszek és megértek. Viszont hiányolom az örömömben való osztozást, hogy újra tudok járni.  Igazából kisebb gondom is nagyobb annál, hogy az esztétikai és erotikai elvárásukat ezen formával elégítsem ki. Marad a kényelmes lábbeli - sajnos a Napi Lyme is -, a pasikat meg le lehet cserélni.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés